Árnyékban sok póthajnál alig vesszük észre a rövid, bajusz-szerű hajszálakat: a tömeg egyben mozog, a fény nem emeli ki a különbségeket. Amint kilépünk a napfényre, ezek a rövid szálak hirtelen láthatóvá válnak: kikandikálnak a tömeg szélén, külön csillannak meg, és nyugtalanabb felületet adnak.
A lapon látható videón egy olyan hajköteget mutatunk, ahol a hajszálak döntő többsége hasonló hosszúságú. Itt napfényben is szinte alig látni „bajusz” szálat: a haj tömege együtt mozog, a végek tömörebbnek, rendezettebbnek hatnak.
Az a haj, amit árnyékban és napfényben is ilyen nyugodt, egyenletes hosszúságúnak látsz, valójában „gyártott” haj: nem magától áll így össze. A nyers hajban természetesen sokkal több rövid szál van, ezeket válogatni, rendezni, kiszűrni kell. Minél magasabb hosszú hajszál arányt szeretnénk, annál több munkát, annál több selejtet jelent a folyamat, és annál drágább lesz a végső köteg.
A vendég ebből annyit érzékel, hogy a haja fényben is nyugodtabbnak tűnik: kevesebb olyan rövid szálat lát, ami külön él a tömeg szélén, és kevésbé „bajuszos” a hatás.
Természetes, hogy minden hajban vannak rövidebb szálak – teljesen „bajuszmentes” haj gyakorlatilag nem létezik. A kérdés az, milyen hosszú hajszál arányig jutunk el válogatással, és meddig érdemes elmenni anélkül, hogy az ár kezelhetetlenné válna.
Minél inkább arra törekszünk, hogy a kötegben szinte minden szál hasonló hosszúságú legyen, annál inkább „gyártott” póthajról beszélünk: kevesebb véletlen, több tudatos válogatás, több munkaóra és több eldobott nyers haj.
Ez az a háttérmunka, amit a videón nem látni, csak az eredményt: egy olyan póthajat, amely árnyékban és napfényben is egyenletesebb, tömörebb tömeget mutat, és sokkal kevesebb „bajusz” szálat hoz elő a fényben.
